Paksi Sportegyesület hírei



2006. november 23.
Karate
Sikerrel zárták az évet a karatésok


A év utolsó versenyén, a Keszthelyen megrendezett Európa Kupán egyesületünk sportolói ismét bizonyítottak a páston. A november 18-19-i nemzetközi megmérettetésen a 23 magyar klub mellett részt vett a román, a német és az amerikai nemzeti válogatott is. Összesen 175 induló próbálta bizonyítani, hogy Európa élmezőnyébe tartozik.

A Kupán az alsó korhatár 12 év volt, valamint azt is meghatározta a szövetség, hogy kizárólag barna övesek, illetve ennél magasabb övfokozatúak indulhattak. Versenyzőink hozták a formájukat.

Pilisi Krisztina 1. helyet szerezett kumitében, 2. helyet katában. Rácz Krisztina mindkét versenyszámban a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Illés János kumitében a harmadik helyen zárta a versenyt.

A lány 16-18 éves csapatunk – Pilisi Krisztina, Bebők Nikolett, Ferenczi Ágnes – kumite ezüstérem boldog tulajdonosa lett.

A felnőtt férfi csapatunk – Guzorán Attila, Ambrus Attila, Pásztor Csaba – ugyanebben a versenyszámban szintén második helyezést ért el.

A klubok összesített versenyében a PSE teljesítménye az igen előkelő 2. helyre volt elegendő, mindössze 7 ponttal lemaradva az amerikai válogatott mögött.

Záborszki mester teljesen elégedett tanítványai mostani és egész éves teljesítményével.


    VISSZA A KARATE SZAKOSZTÁLY FŐLAPRA