Tájfutó szakosztály hírei



2015. november 12-15.
Tájfutás
Velencei Tájfutó Bajnokság - Olaszország, Velence


Elmaradt az özönvíz, Makovinyi Dorottya 4.!

Három évvel a legutolsó velencei részvételünk óta most rendeztek újra az olaszországi Velencében tájfutóversenyt. Szerencsére idén nem öntötte el a várost a tenger, így száraz lábbal sikerült teljesíteni a pályákat. Az idei verseny a szokásos 1 futamtól eltérően 3 futamos verseny volt. Az első futam Jesolo-félsziget Ca Savio településén volt. A verseny egyszerű lakótelepi környezetben zajlott, ahol inkább a gyorsaság dominált. Még aznap délután visszautaztunk Velencébe és egy éjszakai futamon – fejlámpák segítségével – tudtuk le a legnehezebb etapot.

Az sötétség nem igazán jelentett problémát, mivel a város minden utcája szépen ki van világítva, inkább a térkép-olvasáshoz kellett a fejlámpa. Aki most volt elsőnek, annak kicsit bonyolultnak tűnt a labirintus jellegű város. A 3. futam másnap délelőtt volt Burano szigetén. Lényegesen rövidebbek voltak a pályák és itt is inkább a gyorsaság dominált.

A csapatunk összes tagja hiba nélkül teljesített, az első futamon Makovinyi Dorottya bronzérmes lett, összetettben pedig 4. helyen zárt. Őt követte Lénárt Viktória az 5. helyezésével. Érdemes kiemelni Hahn Máriuszt, aki kezdő tájfutóként 7. helyen végzett, Weisz Pált F16-ben és Kiss Gábort F35-ben, ahol 8.-ként végeztek és Kovács Karinát, aki N14-ben 9. volt.

Fotó:













  VISSZA A TÁJFUTÓ SZAKOSZTÁLY HÍREIHEZ