Tenisz szakosztály hírei



2018. augusztus 23.
Tenisz
Két harmadik hely a szeniorok között - Ljubljana


A Tivoli Open 2018. nemzetközi szenior teniszverseny augusztus 15 – 17. között került megrendezésre Ljubljanában. A PSE-t Barta Attila képviselte, aki a nemzetközi rangsor alapján a verseny 2. számú kiemeltje volt.

A kiemelésnek köszönhetően az első körben „erőnyerőként” nem kellett játszania. A legjobb négy közé jutásért egy helybeli szlovénnal találkozott, akit 6/1, 6/2-re sikerült legyőznie. A második mérkőzésen a döntőbe jutás volt a cél, ahol a szlovén bajnokkal kellett megküzdeni, de ez már nem sikerült, így be kellett érni a dobogó 3. fokával.

A szlovén versenyt követően Attila Balatonfüreden indult egy magyar 2. kategóriás versenyen, ahol egyéniben és vegyes párosban is felállhatott a dobogó 3. fokára. Ezzel a sikerrel nagy lépést tett abba az irányba, hogy megőrizze a magyar szenior ranglista 3. helyét.

Szeniorok


VISSZA A TENISZ HÍREKHEZ