Paksi Sportegyesület - Karate szakosztály története

Karate szakosztály

„Eddzél teljes szíveddel, teljes lelkeddel, és soha ne próbáld megmagyarázni a hibáidat, az igazi gyakorlás nem szavakkal történik, hanem az egész testtel.”
(Funakosi)

1980-ban néhány fiatal könyvekből kezdte a foglalkozást a karatéval. Ez a sportág abban az időben igen újkeletű dolog volt, sőt az akkori kormány kapitalistának és rendszerellenesnek nyilvánította a karatét és valamiféle titkos fegyvernek minősítette. Az első lelkes kis csapat igen mostoha körülmények között kezdte meg a gyakorlást Pakson is.

Hamarosan a Magyar Cselgáncs Szövetség keretein belül megalakult az első hivatalos Karate Szakbizottság. Így már lehetőség nyílott arra, hogy szervezett keretek között edzhessenek. Az edzéseket a Móra Ferenc Általános Iskola tornacsarnokában tartották azzal a feltétellel, hogy 1 órát judozni kellett, és csak ezután kezdődhetett a karate a terem egyik sarkában.

Igazi fejlődésről 1981-től beszélhetünk, amikor Dunaújvárosban egy jugoszláv karate mester havi rendszerességgel oktatott. Záborszky Zoltán 1982-ben megszerezte az első övvizsgáját, ezzel megkezdődött Pakson a rendszeres karate tanítás. 1984-ben csatlakozási szándékkal keresték meg a Paksi Sportegyesületet, aki szakosztályai közé felvette a karatét.

Nagy előrelépés következett be, mikor Márton János, az erőmű akkori beruházási igazgatója elvállalta a szakosztályelnöki és szponzori feladatokat. A Karate szakosztály számára átalakították a Tolnai úton található tűzoltószertárt edzőteremmé, a szakosztályelnök pedig nagyban hozzájárult a sportolók versenyekre történő utaztatásához.

A szakosztály vezetése fontosnak tartotta a minőségi munkához elengedhetetlen jó szakmai hátteret, ezért megkeresték az ország egyik kiemelkedő tudású karate oktatóját, dr. Gulyás Pétert, aki elvállalta, hogy szakmai instruktorként segíti a szakosztályban folyó felkészülést. A kapcsolat 10 éves szoros együttműködést eredményezett.

1986-ban a szakosztály megrendezte első korosztályos bajnokságát 400 versenyző részvételével. A következő 10 évben Paks adott otthont a serdülő bajnokságnak. Ez idő alatt a szakosztály több kimagasló versenyzőt adott a magyar válogatottnak.
1990-ben a Paksi Sportegyesület Karate Szakosztálya elnyerte a jogot, hogy Budapesttel és Dunaújvárossal közösen megrendezze az első nemzetközi versenyt, melyen 20 külföldi és 14 magyar csapat vett részt. Ekkorra a paksi szakosztály kiérdemelte a „Legeredményesebb Vidéki Szakosztály” elismerést az Országos Szövetségtől. Kiemelt tagja lett a Karate Szövetségnek létszámát és eredményességét tekintve egyaránt.

1996-ban a szakosztály tagja lett az Amerikai Japán Karate Szövetségnek (A.J.K.A.).
A szakmai munkát és a szervezési feladatokat 22 éve Záborszky Zoltán végzi egyszemélyben. Időközben egyre magasabb szintre emelte karate tudását, 2002-ben megszerezte 5. Dan fokozatát is, melyet a Pakson nagy sikerrel megrendezett (350 versenyző nevezett) Magyar Bajnokság keretén belül ünnepélyes keretek között adott át a nagymester, Sáfár László, az Amerikai Japán Karate Szövetség technikai igazgatója.

A 2002-es évben a karate szakosztály valóságos éremesővel ünnepelte az egyesület fennállásának 50 éves évfordulóját.

A szakosztály legeredményesebb versenyzői:
Válogatott kerettagok:

Bálint Róbert
Decsi István
Brázai Detty
Dömötör Gabriella
Tóth Zoltán +
Az elmúlt 15 év legeredményesebb sportolója: Weisz Ágnes

 

A lap tetejére