„Az ökölvívó-szakosztály számára a 2022-es év kezdése gyorsan eljött, mivel ezúttal a fiúknak és a lányoknak mindössze egy kicsivel több, mint két hét szünet jutott az év vége és az új évi kezdés között” - kezdte Haaz László terveiknek beszámolóját az előttünk álló évről. „A rövidke szünet után a kezdés könnyebben indult, hisz’ egy pár laza edzés után kezdődhetett is a fokozatos terhelés, majd a teljesítmény emelése versenyzőinknél. Az első komolyabb versenyekig pár pofonparti, valamint meghívásos közös edzések, kesztyűzések fogják alkotni a menetrendünket. Szeretnénk, ha ez az év is legalább olyan sikeres lenne, mint a 2021-es volt. A nagy versenyeken csak hajszálon múlt, hogy egy vagy két szinttel magasabbra lépjünk a dobogón, pechünkre másképp alakult. Ennek tükrében azonban a tavalyinál jobb eredmények sem lepnének meg bennünket. Idén remélem, az a hajszálnyi különbség már nekünk fog kedvezni. Az edzéseinket ebben a szellemben kezdtük és folytatjuk, hogy versenyzőink is a legjobb formában lépjenek szorítóba. A legfőbb elvárásaink velük szemben, hogy a versenyeken meg tudják mutatni azt, amit az edzéseken elsajátítottak, és akinél tavaly csak a dobogó alsóbb szintje jutott, az az idén a legfelső szintre tudjon feljutni” - húzta meg a vonalat 2022-re vezetőedzőnk, Haaz.